Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
A tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalásának erősítése, valamint a tehetséges fiatalok közösségbe, kiemelten alumni közösségbe szerveződésének támogatása / NTP-TFV-20
Kiíró:
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő
Határidő:
06/26/2020
Érvényes:
06/26/2020
Tárgymutató:
tehetséges fiatalok közösségbe, kiemelten alumni közösségbe szerveződésének támogatása / NTP-TFV-20
Pályázhat:
- A hazai köznevelési intézmények (2011. évi CXC. törvény 7. § szerint) közül:
- általános iskola,
- gimnázium,
- szakgimnázium,
- szakközépiskola,
- szakiskola,
- kollégium;
- Magyarországon bejegyzett egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és pártot), alapítvány, közalapítvány és nonprofit gazdasági társaság, melynek létesítő okiratában a célok és/vagy a tevékenységek között az oktatás/nevelés és/vagy a tehetséggondozás szerepel. (A Civil tv. szerinti Pályázónak a pályázat benyújtásakor nyilatkoznia szükséges a Civil tv. 30. § szerinti beszámoló letétbe helyezéséről.);
- A 2011. évi CCVI. törvény melléklete szerinti egyházi jogi személy;
- A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok önálló jogi személyiséggel rendelkező magyar civil szervezetei, valamint magyar tanítási nyelvű - magyar osztállyal vagy tagozattal rendelkező - általános vagy középiskolái
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>


PÁLYÁZATI KIÍRÁS ÉS ÚTMUTATÓ
"A tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalásának erősítése, valamint a tehetséges fiatalok közösségbe, kiemelten alumni közösségbe szerveződésének támogatása"

c. kiíráshoz
A pályázati kategória kódja: NTP-TFV-20

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (a továbbiakban: Támogató) megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (a továbbiakban: Támogatáskezelő) a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2019-2020. évi cselekvési programja alapján nyílt pályázatot hirdet a tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalásának erősítése, valamint a tehetséges fiatalok közösségbe, kiemelten alumni közösségbe szerveződésének támogatására, összhangban
- a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény;
- a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény;
- az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.);
- a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény;
- a határon túli költségvetési támogatások sajátos szabályairól szóló 98/2012. (V.15.) Korm. rendelet;
- a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásáról szóló 104/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet;
- az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ávr.);
- a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Fejkez. rendelet);
- a Nemzeti Tehetség Programról szóló 78/2008. (VI. 13.) OGY határozat;
- a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2019-2020. évi cselekvési programjáról szóló 1686/2018. (XII. 17.) Korm. határozat
vonatkozó rendelkezéseivel.
A Nemzeti Tehetség Program céljai között szerepel a hazai és a határon túli tehetséges tanulókat, fiatalokat támogató tehetségsegítő programok folyamatos működtetése, a tehetségsegítő hagyományok őrzése és gazdagítása, a hazai és határon túli magyar tehetségfejlesztő közösségek együttműködésének segítése.
A 2019-2020. évi cselekvési program III. 11. pontja alapján: "Erősíteni kell a tehetséges fiatalok társadalmi felelősségvállalását, ennek érdekében támogatni kell a tehetséges fiatalok alumni közösségbe szerveződését."

1. A pályázat célja
1.1 A kiemelkedően tehetséges fiatalok példaértékű társadalmi felelősségvállalásának támogatása, a programban korábban résztvevő és újonnan jelentkező tehetséges fiatalok értékes közösséggé formálódásának ösztönzése.

2. Rendelkezésre álló keretösszeg
2.1. A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 50 000 000 Ft, azaz ötvenmillió forint, a Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI. törvény 1. melléklete, XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 20/4/5 Nemzeti Tehetség Program fejezeti előirányzat (ÁHT: 282178) terhére.

3. A támogatás formája és mértéke
3.1. A pályázat útján igényelhető támogatás 100% intenzitású, vissza nem térítendő támogatás, 100%-os mértékű támogatási előleg formájában.

3.2. A pályázathoz saját forrás biztosítása nem kötelező.

3.3. A pályázaton legalább 2 000 000 Ft, illetve legfeljebb 5 000 000 Ft vissza nem térítendő támogatás igényelhető.

4. Támogatható tevékenységek
4.1. A program kötelezően megvalósítandó elemei:
- Modell értékű ösztönző program kidolgozása, megszervezése, regionális vagy települési, helyi sajátosságok figyelembe vételével, melynek célja a szemléletformálás és a figyelemfelkeltés a közösségközpontú gondolkodásra és a társadalmi szerepvállalás fontosságára.

4.2. A program kötelezően megvalósítandó kiegészítő tevékenységeinek köre (az egyik tevékenység megvalósítása kötelező):
- Olyan, a társadalmi felelősségvállalás értékének tudatosítását szolgáló és szemléletformáló programok szervezése és lebonyolítása, melyek praktikus ismertekkel látják el az olyan érdeklődő fiatalokat, akik hosszú távon saját közösségük alakítói, támogatói kívánnak lenni.
vagy
- Innovatív szemléletű, társadalmi szemléletformáló hatással is bíró komplex tehetséggondozó program megvalósítása, melynek része a társadalmi felelősségvállalás területén kiemelkedő tevékenységet végző szervezetek látogatása, szervezetek közötti jó gyakorlatok megosztása, a gyakorlati tapasztalatszerzés, a nemzeti identitástudat, és kulturális értékek közvetítése.
A tehetséggondozó programban legalább 20 fő bevonása szükséges.
Figyelem! A bevont célcsoport tagjai nem korlátozódhatnak egy köznevelési intézmény tanulóira!
Amennyiben a tervezett szakmai tevékenység - jellegéből adódóan - lehetővé teszi, kérjük a Pályázókat, törekedjenek a digitális kompetenciák elmélyítését szolgáló, élmény- és felfedezés központú, komplex tehetséggondozó program megvalósítására.

5. Pályázat benyújtására jogosultak
5.1. Jelen Pályázati Kiírás keretében az alábbi feltételeknek megfelelő intézmények/szervezetek nyújthatnak be pályázatot:
- A hazai köznevelési intézmények (2011. évi CXC. törvény 7. § szerint) közül:
- általános iskola,
- gimnázium,
- szakgimnázium,
- szakközépiskola,
- szakiskola,
- kollégium;
- Magyarországon bejegyzett egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és pártot), alapítvány, közalapítvány és nonprofit gazdasági társaság, melynek létesítő okiratában a célok és/vagy a tevékenységek között az oktatás/nevelés és/vagy a tehetséggondozás szerepel. (A Civil tv. szerinti Pályázónak a pályázat benyújtásakor nyilatkoznia szükséges a Civil tv. 30. § szerinti beszámoló letétbe helyezéséről.);
- A 2011. évi CCVI. törvény melléklete szerinti egyházi jogi személy;
- A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok önálló jogi személyiséggel rendelkező magyar civil szervezetei, valamint magyar tanítási nyelvű - magyar osztállyal vagy tagozattal rendelkező - általános vagy középiskolái;
amelyek a Támogatáskezelő internetes pályázatkezelő rendszerében (Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben, a továbbiakban: EPER) regisztráltak.

FIGYELEM! Az EPER Internet Explorer böngésző támogatottságú program, más böngésző használata (pl.: Chrome, Mozilla Firefox stb.) adat- és funkcióvesztéssel járhat!
A regisztráció és a pályázat benyújtása során kérjük, fokozott figyelmet fordítsanak arra, hogy a Pályázati Kiírás és Útmutatóban meghatározott pályázói körnek megfelelően történjen a regisztráció és a pályázat benyújtása. Amennyiben ezen feltétel nem teljesül, az a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.

Tagintézmény önálló regisztrációval nyújthat be pályázatot. Amennyiben egy intézménynek több tagintézménye, valamint a székhelyintézmény is pályázatot kíván benyújtani, úgy a regisztrációt mind a székhelyintézménynek, mind a tagintézmény(ek)nek szükséges elvégeznie.
Határon túli pályázók esetében magyarországi befogadó szervezet/intézmény megadható.
FIGYELEM! A pályázat benyújtása és véglegesítése során kérjük, ügyeljenek arra, hogy a böngészőben beállított nyelv a magyar nyelv legyen, ellenkező esetben ugyanis a mentést követően a pályázatban hibajelenségek merülhetnek fel (pl. karakterek levágása a költségvetésben, fájlcsatolók nem megfelelő működése stb.).

A hibák kezeléséhez segítséget nyújt a "Költségvetési tábla - levágott számok" elnevezésű segédlet, amely az EPER-be belépve, a Nyitó oldalon megtalálható.

Jelen Pályázati Kiírás keretében az alábbi, EPER rendszer szerinti jogi státuszoknak kell megfelelnie a Pályázóknak: Alapítvány
Alapítványi fenntartású intézmény (Pl. alapítványi fenntartású köznevelési- és felsőoktatási intézmény)
égbe, kiemelten alumni közösségbe szerveződésének támogatása NTP-TFV-20 4. oldal
- általános iskola,
- gimnázium,
- szakgimnázium,
- szakközépiskola,
- szakiskola,
- kollégium;
- Magyarországon bejegyzett egyesület (ide nem értve a szakszervezetet és pártot), alapítvány, közalapítvány és nonprofit gazdasági társaság, melynek létesítő okiratában a célok és/vagy a tevékenységek között az oktatás/nevelés és/vagy a tehetséggondozás szerepel. (A Civil tv. szerinti Pályázónak a pályázat benyújtásakor nyilatkoznia szükséges a Civil tv. 30. § szerinti beszámoló letétbe helyezéséről.);
- A 2011. évi CCVI. törvény melléklete szerinti egyházi jogi személy;
- A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok önálló jogi személyiséggel rendelkező magyar civil szervezetei, valamint magyar tanítási nyelvű - magyar osztállyal vagy tagozattal rendelkező - általános vagy középiskolái;
amelyek a Támogatáskezelő internetes pályázatkezelő rendszerében (Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben, a továbbiakban: EPER) regisztráltak.

FIGYELEM! Az EPER Internet Explorer böngésző támogatottságú program, más böngésző használata (pl.: Chrome, Mozilla Firefox stb.) adat- és funkcióvesztéssel járhat!

A regisztráció és a pályázat benyújtása során kérjük, fokozott figyelmet fordítsanak arra, hogy a Pályázati Kiírás és Útmutatóban meghatározott pályázói körnek megfelelően történjen a regisztráció és a pályázat benyújtása. Amennyiben ezen feltétel nem teljesül, az a pályázat érvénytelenségét vonja maga után.
Tagintézmény önálló regisztrációval nyújthat be pályázatot. Amennyiben egy intézménynek több tagintézménye, valamint a székhelyintézmény is pályázatot kíván benyújtani, úgy a regisztrációt mind a székhelyintézménynek, mind a tagintézmény(ek)nek szükséges elvégeznie.

Határon túli pályázók esetében magyarországi befogadó szervezet/intézmény megadható.

FIGYELEM! A pályázat benyújtása és véglegesítése során kérjük, ügyeljenek arra, hogy a böngészőben beállított nyelv a magyar nyelv legyen, ellenkező esetben ugyanis a mentést követően a pályázatban hibajelenségek merülhetnek fel (pl. karakterek levágása a költségvetésben, fájlcsatolók nem megfelelő működése stb.).

A hibák kezeléséhez segítséget nyújt a "Költségvetési tábla - levágott számok" elnevezésű segédlet, amely az EPER-be belépve, a Nyitó oldalon megtalálható.
Jelen Pályázati Kiírás keretében az alábbi, EPER rendszer szerinti jogi státuszoknak kell megfelelnie a Pályázóknak: Alapítvány
Alapítványi fenntartású intézmény (Pl. alapítványi fenntartású köznevelési- és felsőoktatási intézmény)
Egyéb fenntartású intézmény (Pl. tagintézmények, Tankerületi Központok fenntartásába tartozó köznevelési intézmények, Felsőoktatási intézmények és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által fenntartott köznevelési intézmények, Szakképzési Centrumokhoz tartozó köznevelési intézmények, Kollégiumok)
Egyesület
Egyház, egyházi szervezet
Egyházi fenntartású intézmény (Pl. egyházi fenntartású köznevelési- és felsőoktatási intézmény)
Fővárosi önkormányzat által fenntartott intézmény
Közalapítvány
Nonprofit korlátolt felelősségű társaság
Nonprofit részvénytársaság
Önkormányzati fenntartású intézmény
Személyek egyéb közössége (pl. határon túli szervezetek, intézmények)
Szövetség

5.2. Nem részesülhet támogatásban az a Pályázó, amely:
- a benyújtott támogatás iránti kérelmében támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett;
- jogerős végzéssel elrendelt csőd-, felszámolási, végelszámolási vagy egyéb - a megszüntetésére irányuló, jogszabályban meghatározott - eljárás alatt áll, illetve a szervezet bírósági nyilvántartásból való törlését az ügyészség kezdeményezte;
- nem felel meg az Áht. 50. § (1) bekezdése szerinti követelményeknek, illetve az Áht. 48/B § alapján összeférhetetlensége megállapítható;
- a támogatott tevékenységhez szükséges jogerős hatósági engedélyekkel nem rendelkezik, vagy a hatósági engedély kiadása iránti kérelmét az illetékes hatósághoz nem nyújtotta be;
- a támogatói okirat megkötésének feltételeként jogszabályban meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja.

5.3. Nem támogatható az a pályázat, amelynek megvalósítása, illetve a megvalósítás módja vagy eredménye
- bűncselekménynek vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívásnak minősül;
- alapvető emberi vagy alkotmányos jogot sért;
- a nemzet, a nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbségek, valamint más nemzetek méltóságának és a társadalom más alapvető érdekeinek sérelmével jár, így különösen a közrendbe, a közerkölcsbe, a család és a kiskorúak védelmének követelményébe ütközik.

6. Támogatási időszak
6.1. A Pályázó által a pályázatban megjelölt, 2020. július 1. és 2021. június 30. közé eső időszak, amelynek időtartama alatt a támogatott program, illetve projekt megvalósul.

FIGYELEM! A 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet alapján az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a pályázók szakmai programjukba 2020. szeptember 1. napját megelőzően nem tervezhetnek rendezvényt, csoportos programot, külföldi utazást.
A fenti előírás a határon túli pályázókra is irányadó azzal a kiegészítéssel, hogy amennyiben az országuk jogrendje szigorúbb feltételeket határoz meg, úgy annak megfelelően tervezzék meg szakmai tevékenységüket.

FIGYELEM! A pályázatban csak a pályázó által megjelölt támogatási időszakban felmerült, a projekt megvalósításához kapcsolódó gazdasági események költségeit alátámasztó, a támogatási összeg felhasználását igazoló számviteli bizonylatok összegei számolhatóak el, melyek pénzügyi teljesítése (kifizetése) legkésőbb a támogatási időszak záró dátuma és a Pályázati Kiírás és Útmutató 19. pontjában a beszámoló beérkezésének határidejeként meghatározott időpont közé eső időszakon belül (a továbbiakban: elszámolási időszak) megtörténik.

7. A pályázatok benyújtásának határideje
7.1. Az internetes pályázatok benyújtásának határideje: 2020. június 26. 23:59 óra.
Határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, amely a benyújtási határidő napján - 2020. június 26-án-23.59 óráig az EPER-ben véglegesítésre került.

Azon pályázatokat, amelyek nem kerülnek véglegesítésre a beadási határidőig (státusza "megkezdett" maradt), a Támogatáskezelő nem tekinti benyújtottnak, figyelmen kívül hagyja, és már érvényességi ellenőrzésnek sem veti alá.

Az EPER-ben a megadott benyújtási határidő után pályázatot véglegesíteni nem lehet.

8. Benyújtható pályázatok számaj
8.1. Jelen Pályázati Kiírás keretében egy Pályázó egy pályázatot nyújthat be.

8.2. Tagintézmény kizárólag a székhelyintézmény / intézményfenntartó kötelezettségvállalásával nyújthat be pályázatot.

9. A pályázatok benyújtásának módja
A pályázatot kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani az EPER-ben.
Az EPER használatához segítséget nyújt a http://www.emet.gov.hu honlap, EPER pályázói belépési pont oldalon megtalálható Felhasználói kézikönyv.

Kiemelten szeretnénk felhívni figyelmüket arra, hogy jelen Pályázati Kiírás és Útmutató tekintetében a hivatalos és elsődleges kommunikációs csatorna az EPER. Minden pályázattal kapcsolatos üzenetet elküld a Támogatáskezelő az EPER-ben, mely továbbításra kerül a regisztrációban megadott e-mailcímre is, azonban a regisztráció során Ön által megadott e-mailcímre az üzenet kézbesítése bizonytalan. Pályázatának nyomon követése, illetve az előírt határidők betartása érdekében elengedhetetlen, hogy rendszeresen figyelje a fontos információkat tartalmazó üzeneteket, melyek elsőként EPER-ben az "olvasatlan" fülre kerülnek.

9.1. Pályázati dokumentáció
A Pályázati Kiírás és Útmutató megjelenik a Támogatáskezelő honlapján, amelynek címe:
http://www.emet.gov.hu
A Pályázati Kiírás és Útmutató az internetes pályázati adatlappal együtt képezi a pályázati dokumentációt, együtt tartalmazzák a pályázáshoz szükséges összes feltételt.
Az internetes pályázati adatlapot a Pályázati Kiírás és Útmutatóban közölteknek megfelelően hiánytalanul, a kérdésekre választ adva és az ott megjelölt elektronikus mellékletek becsatolásával kell benyújtani.
A pályázat benyújtását megelőzően minden Pályázónak a http://www.emet.gov.hu portálon keresztül regisztrálnia kell magát az EPER-ben (https://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx), melyhez rendelkeznie kell egy érvényes elektronikus levélcímmel (e-mailcím).

9.2. Kötelező regisztráció
Regisztrálni egyszer szükséges az EPER-ben, amely egyszeri regisztrációval a Pályázó korlátlan számú internetes pályázatot jogosult beadni a Támogatáskezelő által kezelt hazai pályázatokra (a pályázati kiírásokban foglalt feltételek figyelembe vételével).
A szervezet korábbi regisztrációjáról információt a "Regisztráció kereső" funkció segítségével kaphat. Amennyiben már regisztrált az EPER-ben és érvényes felhasználónévvel és jelszóval rendelkezik, kérjük a "Saját adatok" menüpontban szíveskedjen a korábban megadott adatokat ellenőrizni. Amennyiben a megadott adataiban változás történt és annak módosítása szükséges az EPER-ben, kérjük, végezze el a módosításokat, majd a Regisztrációs Nyilatkozat módosított példányát a 9.2.2. pontokban foglaltak alapján szíveskedjen elektronikus úton benyújtani a Támogatáskezelőnek.
Amennyiben elfelejtette jelszavát, kérjük, használja az "Elfelejtett jelszó" menüpontot.
9.2.1. Regisztráció menete
A regisztrációhoz egyetlen működő elektronikus levélcímre (e-mailcímre) van szükség. Lépjen a http://eper.emet.hu/paly/palybelep.aspx oldalra, majd kattintson a Regisztráció nyomógombra.





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink







Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum