Érvényes pályázatok: újak, kiírók szerint, érvényesség szerint, tárgymutató szerint, módosultak
Pályázatok Pályázatok
Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldése e-mailben
Vissza
Cím:
Zenthe Ferenc drámapályázat
Kiíró:
Zenthe Ferenc Színház
Határidő:
09/30/2020
Érvényes:
09/30/2020
Tárgymutató:
drámapályázat
Pályázhat:
drámaírók
A kiíró(k) adatai
Napi Pályázati Értesítő >>>

Zenthe Ferenc drámapályázat

A Zenthe Ferenc Színház - névadója születésének századik évfordulójára - nyílt drámapályázatot hirdet, két kategóriában, melyekben a műfaj szabadon választható.
- Az I. kategóriában
Olyan műveket várunk, melyek Zenthe Ferenc filmjeiből merítik témájukat és/vagy azok színpadi adaptációi, illetve átdolgozásai.
- A II. kategóriában
2022-ben ünnepli Salgótarján várossá nyilvánítása 100. évfordulóját. Ezen centenáriumi évhez kapcsolódóan olyan színpadi műveket várunk, amelyek Salgótarján város sorsfordító, történelmi eseményeiből, vagy polgárainak mindennapi életéből merítik témájukat, illetve a város valamely jeles személyiségének életét dolgozzák föl.

A pályázatra kizárólag olyan magyar nyelvű színdarab nyújtható be, amely még nem jelent meg nyomtatásban, nem mutatták be színpadon, nem nyert díjat korábbi drámapályázatokon, illetve előadási, vagy közlési jogával más intézmény nem rendelkezik. Egy szerző (vagy szerzői társulás) csak egy művet nyújthat be a pályázatra.

A pályaműveket két - írógéppel írt, vagy számítógéppel nyomtatott - példányban kell beküldeni. A pályázat jeligés: a szerző nevét és címét kérjük, hogy külön lezárt borítékban mellékeljék.
A pályázatokat kizárólag "Drámapályázat" feliratú postai küldeményként kérjük a Zenthe Ferenc Színház címére (3100 Salgótarján, Fő tér 5.) eljuttatni, a postabélyegző legkésőbbi dátuma 2020. szeptember 30. lehet.

A színházi és irodalmi élet neves képviselőiből álló bírálóbizottság a két kategóriában egyenként 1,5 millió forint összegű díjat ad ki, továbbá egy-egy 800 000 Ft értékű különdíjat adhat ki
Az eredményhirdetés 2021 januárjában, a Zenthe Ferenc Színház Kultúra Napi premier előadása előtt lesz.
A díjnyertes műveket a Zenthe Ferenc Színház a 2021-22-es évada során színre viszi, a Palócföld c. folyóirat pedig megjelenteti.
A 2021-22-es évadra a győztes drámák magyarországi bemutatásának kizárólagos joga a színházat, a szöveg első közlésének joga a folyóiratot illeti.
A Zenthe Ferenc Színház kész a pályázaton részt vevő többi - arra érdemes - művet is a későbbiekben színpadra állítani. A pályamunkák kéziratát nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.

A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet:
Sándor Zoltán, művészeti vezetőnél
telefon: 30/382-7503
e-mail: szervezes@zentheszinhaz.hu

valamint a színház titkárságán:
telefon: 32/411-119
e-mail: titkarsag@zentheszinhaz.hu
http://www.zentheszinhaz.hu/index.php?page=48





Ingyenes e-mail tanfolyam
Legalább ennyit a
forrásteremtésről címmel
Magam csináljam vagy bízzak meg egy szakembert?  Akármelyik utat választja van egy minimum, amit mindenképpen tudnia kell.
Ha Ön(ök) csinálják, akkor magától értetődő, hogy érteni kell hozzá, ha mást bíznak meg, akkor annyi tudásra lesz szükségük, hogy tudjanak megrendelni és átvenni.
Ezt a tudást szerezheti meg ezen a tanfolyamon, ami egyben jó alap arra, hogy ha saját maga vág bele könnyű legyen hozzátanulni.

Ne csak olvassa és nézze (filmek is lesznek a leckékben), csinálja is.
A forrásteremtésnél ezt alig kell magyarázni, hiszen elméletben forrást szerezni enyhén szólva marhaság.
Ezért arra kérem, hogy az egyes levelekben olvasottakat azonnal valósítsa meg a gyakorlatban.
Ne feledje, akármilyen kis lépés sokkal többet ér, mint az álldogálás a rajtvonalnál...
Az egyes leckéket e-mailben kapja meg, hetente egyet.
Jó tanulást és eredményes forrásszerzést kívánok!
Huszerl József szerkesztő
Itt iratkozhat fel

Távoktatási tanfolyamaink







Hírek a Főoldalról


Ingyenes hírlevelünkre
itt iratkozhat fel









Nyomtatóbarát változat
A pályázat linkjének elküldáse e-mailben
Vissza
Felhasználási feltételek
Adatvédelem
Levél a szerkesztőnek
Médiaajánlat
Impresszum